Csendes Vendégház

Vízi turizmus

Kedves Vízimádók! 

Manapság egyre nagyobb szerepet játszik a vízi turizmus lehetősége egy szálláshely kiválasztásánál. Ez nem csoda, hiszen számos kikapcsolódási lehetőséget ad minden korosztály számára. Ugyanis a vízi turizmus magába foglal minden olyan szabadidős tevékenységet, ami vízen, vízben vagy vízparton végezhető.

A Kettős- Körös lehetőséget ad vízi túrázásra, ahol az aktív turista „testközelben” találkozik a természettel és a vízzel, így lesz élményszerűen részese a vizes közegnek. Ezek a turisták leggyakrabban a kenut, kajakot illetve csónakot vesznek igénybe túráikhoz. Ezen eszközök igénybevételével már a vízi sportturizmusra is van lehetőség. Mára már hagyományos sportágnak számít az evezés, kajakozás illetve kenuzás. A vízi turisztikai formák tárgyalásánál nem szabad elfeledkeznünk a nem sportturizmushoz köthető – azaz rekreációs célú – horgászturizmusról, amely igen nagy népszerűségnek örvend szinte minden korosztálynál, jellemzően azonban a férfiak esetében. 

A köröstarcsai Kishajó Kikötőben lehetőségük nyílik arra, hogy ezeket mind kipróbálják. Vendégházunk a Kikötőtől 500 méterre található, ahol csónak, kenu, kajak és vízibicikli bérlésére is van lehetőség. 

Kapcsolat

Cím: 5622 Köröstarcsa, Arany János utca 27.

Tel:+36-70/935-4431

E-mail: info@csendeskoz1.hu

           info@korostarcsaszallas.hu